2013. április 11., csütörtök

India epilógus

ooty-calicut-vagator-mumbai-budapest

A gyógyszertő Lilla gyorsan jobban lett, és ezért reggel simán el tudtunk indulni a helyi buszállomásra. Ooty az elhelyezkedése miatt kicsit kevésbé van közlekedési hálózatban, így igazából vagy ugyanarra megyünk vissza, amerről jöttünk (amit semmiképpen sem akartunk), vagy totál más irányba megyünk, mint amerre szeretnénk, vagy helyi busszal megyünk a nyugati partra. 

Persze nem azt mondom, hogy rosszak a helyi járatok, mert el lehet rajtuk jutni bárhova, csak 7-8 órát szerpentinezni a zsákok meg a tyúkok meg a folyamatosan le-fel szálló emberáradat között néha tud fárasztó lenni. Sajnos az utazás elején egy kicsit lehányták a padlót előttünk, ami a szerpentinnel és az sofőrünkkel egy elég kellemetlen triót alkotott. (Szerencsére) le(takarították)szálltak a buszról és otthagyták a földön.

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a körülményekhez mérten kifejezetten jó volt az utazás, bár Calicutba azért kicsit meggyötörten érkeztünk. Itt riksával azonnal a partra vitettük magunkat valami szállást találni, de sajnos  ez a tengerpart egy kicsit más volt, mint amire számítottunk. Nem nagyon fürdött itt senki, és szállások sem nagyon voltak. Egyet végül mégis találtunk, de ott olyan szobaárat mondtak nekünk hogy sikítva rohantunk ki és pattantunk ismét riksába, most már csak annyi instrukcióval, hogy "el innen!". Így hát elindultunk a centrum felé, ahol sok szállás volt. Aztán félúton megálltunk egy vasúti átkelőnél, ahol így mentek egymásnak az emberek meg üvöltöttek meg dudáltak, ami a fáradtságunkkal és a gatyalohasztó meleggel szintén egy elég kellemetlen triót alkotott. Egymásra néztünk, és azt mondtuk, hogy "akkor mi lenne, ha ez most nem így történne?", én pedig mondtam a sofőrnek, hogy felejtse el az ulticélunkat, és vigyen egyből a vasútállomásra.

Elhamarkodott és kicsit hisztis döntés volt? Elismerem, de hát most erre mit mondjak? =)


De végül is mindegy, a lényeg a lényeg, hogy a vasútállomásra mentünk, és megnéztük, hogy Mumbai irányába milyen lehetőségeink vannak. Hetedikén hajnalban indult a gép, és úgy kalkuláltunk, hogy hatodikán emiatt érdemes lenne már ott lennünk, hogy relatíve kipihenten kezdhessük a majd 24 órás hazautat. 
Ebből kiindulva még három napot tudtunk eltölteni egy helyen, és végül úgy döntöttünk, hogy a legkényelmesebb az lenne, ha az egyik parton megállnánk Goán, ahonnan alvóbusszal megyünk tovább ötödikén este Mumbaiba. 

Szerencsére volt is vonat két és fél órán belül, ami ráadásul úgynevezett "szupergyors" vonat volt (na azért nem kell túl sokat feltételezni az ilyen indiai szupergyors dolgokról). A vonatra sajnos csak másodosztályú jegyet tudtunk venni, mert valamiért a rendszerük nem elég jó ahhoz, hogy ott helyben lecsekkolják az üres helyeket és foglaljanak nekünk helyet a közeljövőben érkező vonatokra, de volt rá esélyünk hogy a kalauzzal tudunk majd boltolni valami üres helyre jegyet ott helyben. 

Nem tudom, hogy írtam-e már erről, de mindegy leírom még egyszer: a vonaton öt vagy hat különböző vagon van általában. 
  • SC - sima másodosztály baromi olcsón, cserébe kisebb lakótelepnyi ember van egy vagonban. Pár órára jó, ha nem para, hogy nincs helyed, rádülnek\fekszenek, lekajálnak és nem zavar, hogy minden megállónál háború megy a le és felszállni akaró utasok között (amik között neked is lenned kell egyszer befelé és egyszer kifelé). Szóval ez ilyen indiaiasabb, amihez hangulat, türelem, meg egy kis rátermettség kell.
  • Sleeper -szimpla alvó osztály, ami már helyfoglalós, de nagyon gyorsan betelik. Itt nyolc ágy van egy szekcióban: három három a kabinban keresztbe, és kettő a folyosón. Itt is szó nélkül ráülnek a hátadra alvás közben, ha épp kajálni vagy beszélgetni támad kedvük egymással. 
  • 3 AC - a széria légkondis osztály. Olyan, mint a sleeper, csak van légkondi (amit kb úgy használnak az indiaiak, mint mi magyarok a svédasztalt), és cserébe háromszor annyiba kerül.
  • 2 AC - a középső légkondis osztály. Itt már csak két két ágy van kabinonként, ami azért jelentős, mert mivel nincs középen is ágy, mindenki szabadon eldöntheti, hogy mikor alszik, és mikor ül. Minimális összeggel több, mint a 3 AC
  • 1 AC - a top légkondis osztály. Itt olyan teljesen haszontalan dolgok vannak a kabinban, mint a szekrény, meg az asztal meg a tükör, cserébe majd kétszer annyi, mint a 3ac. 
  • AC chair - ülős légkondis osztály. Ilyet még nem láttam, de úgy képzelem el, hogy ülnek, és van légkondi. 
Amikor a vonat beért ide oda rohangáltunk, hogy találjunk helyet de sehol nem volt, aztán végül visszamentünk a kiinduló kalauzhoz (mindegyiknek van egy vagonja), hogy hát sehol nincs, és ő adott nekünk egy második kategóriás légkondis kiegészítőjegyet. Ráadásul a vagon végében, ahol egy fél kabin van, így csak mi voltunk ketten. Ez volt a legjobb utazással eltöltött 10 óra eddig életemben.

Hajnalban érkeztünk Madgaonra, ahonnan még egy fél órás vonatutat kellett megtennünk egy másik városba a megyén belül, mert úgy döntöttünk, hogy ismét észak-goát választjuk. Bár nincsen személyes tapasztalatom, de úgy hallottam, hogy dél inkább a nyugisabb drágább helyeknek, észak a fiatalosabb bulisabb, talán kicsit olcsóbb helyeknek ad otthont. Arra, hogy eldöntsük, hogy ez melyik város lesz, volt két és fél óránk a vasútállomáson. Ezek az extra várakozások ilyen 20 óra utazás után már körülbelül annyira viselik meg az embert, mintha egy döglött állatba még belerúgnának egyet.

Mire Thivimbe értünk, már tudtuk, hogy Vagatorba fogunk menni, én meg túlságosan morgós kedvemben voltam már ahhoz, hogy ne kezdjek "oszd meg és uralkodj" alkudozásba a taxisokkal és a riksásokkal. A riksások végül alul-licitálták a taxisokat így eldöcögtünk a tengerpartra.

Ekkorra már lassan hat óra volt reggel, és Vagator beach meglepő módon sokkal kevésbé volt beépítve, mint Arambol, annak ellenére, hogy azt hallottuk, hogy ez a leginkább bulizósabb hely. Egy hely volt az egész parton, de az zárva volt. Nagyon nem tudtuk, hogy merre kéne mennünk, minden sötét volt, a riksa pedig már hetedhét országon túl volt. Fél órán keresztül még próbálkoztunk bekoporászni helyekre, sikertelenül, így jobb híján megpróbáltuk ennek a parton lévő helynek a két fa napágyán meghúzni magunkat addig, amíg felkel a nap. Ez amennyire kalandosan hangzik, annyira nem volt jó =)

A nappal együtt végül az emberek is elkezdtek felkeledezni a szálláson, és gyorsan el is csíptük az elsőt, aki nagyon nagy örömünkre egy szobával látott el minket. 

Másnap - vagyis aznap - mikor felkeltünk megismerkedtünk a szomszédainkkal, egy 58 éves német emberrel, Udoval és az indiai DJ/D-ler haverjával, a vagatori Pritishel. Ők nagyjából beavattak minket a helyi rejtelmekbe, és hamar rájöttünk, hogy alapjában véve Vagator sokkal személytelenebb, és művibb, mint Arambol volt. Az emertípusok itt körülbelül

10%-ban hippik



10%-ban angol és ausztrál kopasz bőrgatyás  motorosok




 10%ban szimpla európai hátizsákos turisták



10%ban izraeli hipsterek



és 60%-ban oroszok



Sajnos nincs kedvem belekezdeni, hogy az oroszokat miért nem szereti valamiért a többi turista és az indiaiak sem, de elhihetitek, hogy nem véletlenül.

A Mangotree nevű helyen végül nagyszerű helyet találtunk, ahol Indiában először a koktélnak koktél íze volt úgy, hogy az indiai kajának indiai íze volt. És még wifi is volt. Mondjuk nem működött...

Vagator nem feltétlenül a tengerpartjáról szólt, legalábbis mi úgy láttuk. Mi a két partszakaszból a nagyobb szakaszon található egyetlen szálláson voltunk, és bár a másik szakaszt nem nagyon látogattuk meg az itt eltöltött három nap alatt, úgy tűnt hogy inkább a bentebb lévő kocsmák, és a trance partyk körül forog a világ itt. Természetesen mi sem szerettük volna haza menni anélkül, hogy egy ilyenben részt vennénk, így Pritish javaslatára már az első nap találtunk magunknak egy bulit a Hilltop nevű helyen. Itt a dekoráció, a buli színvonala és a piák ára is európai volt. Sötétedéskor már minden pálmafa neon színekben pompázott. Nekünk tetszett. 


A bulik itt már nem olyanok, mint régen voltak, a tengerparton már nem lehet bulikat tartani, és este 10 után átköltözik a a kóceráj valami olyan helyre, ahonnan nem hallatszódik úgy ki a hang. Ezt úgy oldották meg, hogy a bulik délután kezdődnek. Persze aki itt van, az általában ráér, szóval tök mindegy, hogy milyen napszak van. 

Aztán valaki megbökdöste a hátunkat, és nagy meglepetésünkre azok az emberek voltak, akikkel Gokarnában a buszállomáson találkoztunk, majd Hampiban a szállásunkon is találkoztunk velük, majd később a romok között is találkoztunk velük, aztán lerombolták a szállásunkat, és átmentünk a túlsó partra és ott is a szomszédaink voltak. Így nem tűnik olyan viccesnek, de vicces volt =) A maradék időben inkább a parton vagy velük lógtunk valamerre.

Az utolsó nap estefelé aztán helyi busszal mentünk egy másik városba, ahonnan az éjszakai buszunk indult, és  mumbai-ig aludtunk kb.

Mumbaiban végül sikerült megtalálnunk a szállást amit kerestünk, persze szokás szerint a kötelező köröket le kellett hozzá futni. De már így hazaindulás előtt túl fáradt voltam ahhoz, hogy rájuk hagyjam a hülyeségeiket, szóval kiugrottunk egy mozgó taxiból Lillával az utca közepén amikor rájöttünk hogy megint átbaszás lesz a vége.

A hotel lorenzben sikerült végül megszállnunk, ami egy abszolút eldugott sikátorban volt mindenféle tábla nélkül. Többek között ezért is volt nehéz megtalálni. Leszerveztük a taxit másnap hajnalra, és a környékünkön lévő galériákat látogattuk meg utolsó napi programként, mivel a szállásunk a város ezen részén volt. Más dologra már nem nagyon volt időnk. Meg alapból több mint egy hónapja történt, csak elcsúsztam a blogírással, és már annyira nem is emlékszem :)

Másnap a hazaút viszonylag sima volt, mumbai és Isztambul között kicsit beittam aztán elaludtam, az isztambuli reptéren a 7 és fél óra várakozás egy hónap India után úgy telt el, hogy úgy kellett rászólnia Lillának, hogy most már mennünk kell, mert indul a gép.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése